A punk véget ért "Nem maradt ránk semmi, csak ehetetlen moslék"

2003. március 4-én hazánkba látogat a Dead Kennedys, az amerikai punk-hardcore színtér élő legendája. Az esemény több szempontból is szenzációnak ígérkezik. Egyrészt, mert megértük, hogy az a csapat, mely a 80-as évek zenei forradalmában oly úttörő szerepet játszott, végre hazánkba is ellátogat, másrészt meg azt is meg kellett érnünk, hogy úgy látogat el hozzánk, hogy az eredeti énekes, a csapat lelke, a dalok szövegírója, a formáció szellemi atyja és szinte az egész földalatti kultúra szimbóluma, Jello Biafra nem tagja a társulatnak. A címben szereplő ominózus sort mellesleg a betiltott és szintén legendás QSS (ejtsd: Kuss) együttes énekelte egykor, még anno, valamikor a nyolcvanas évek derekán. Persze az illusztris csapat az akkori kommunista pártállam kötelező jellegű ideológiai tápláléka iránti olthatatlan lelkesedését öntötte dalformába ezzel a sajátos mondatfűzéssel, s hogy ez most miként is passzol ide? Mindjárt rátérek, de előbb következzék egy kis punktörténeti eszmefuttatás, mert sokan nagyon nem értik - nem akarják érteni - ezt az egészet, fogalmazhatnánk úgy is: egy árva kukkot sem fognak fel belőle. A punk a hetvenes évek második felében jött létre Angliában, mintegy válaszul a tökéletesen prostituálódott rockzenére. Addigra ugyanis már semmi nem maradt, amiben egyáltalán még hinni lehetett volna. Az üzlet mindent bedarált, mindenből fogyasztási cikket csinált. Ezért hirdette meg a punk a tökéletesen hiteltelenné vált Love and Peace (szeretet és béke) ellenében a Hate and Wart (gyűlölet és háború), ezért állította szembe az amatörizmust a profizmussal és ezért választotta jelmondatának, azt hogy Do it Yourself (csináld magad). A punk a totális függetlenség. Volt. Egy darabig. A Dead Kennedys 1978-ban alakult, amikor is Jello Biafra elment az éppen az USA-ban turnézó Sex Pistols egyik koncertjére, s úgy belelkesült, hogy másnap nekiállt, hogy zenekart alapítson. Újsághirdetés útján akadt társaira - East Bay Ray: gitár, Klaus Fluoride: baszszus - majd, hogy ne kelljen törődnie se a cenzúrával, se a profitra hajtó lemezcégekkel, megalakította az Alternativ Tentacles nevű független kiadót. Amint betöltötte a 21. életévet - Amerikában ez a választhatósági korhatár - elindult a San Franciscó-i polgármester-választáson, ahol is sokak döbbenetére negyedik lett, s hogy ennek kellő súlyát érzékeltessük, elég ha idézek két pontot Biafra választási programjából: 1., a személygépkocsik teljes kitiltása a városból; 2., az üzletemberek bohócruha viselésére kötelezése. No, hát ez volt a punk. Egy darabig. Két daluk is volt, amely látszólag ideológiai hovatartozást szimbolizált. Egyik a California Über Alles, melynek hallatán az avatatlan szemlélő rögtön felháborodottan ráncolná a szemöldökét: Fúj, fasizmus! - holott a szám Jerry Brown kaliforniai szenátor diktatórikus módszereit pellengérezte ki; másik daluk címe pedig így hangzott: Nazi Punks fuck off!, mire a napjaink médiaagymosásán szocializálódott olvasó mindjárt lelkesen rikoltana: Hurrá! Antifasizmus! - pedig itt is mellélőne, ugyanis a dalban a náci csak a nyájszellem szimbólumaként szerepel, s az ominózus dal e szavakkal kezdődik: "A punk nem egy valláskultusz, a punk annyit jelent, hogy a saját fejeddel gondolkozol". Hogy idézzek saját kötetemből (A Lenin-szobor helyén bombatölcsér tátong, 1991): "A punk egy szemléletmód, egy hozzáállás. Épp ezért a punk sem nem baloldali, sem nem jobboldali, és - tudom, most sokaknak csalódást okozok - sem nem haladó vagy liberális. Ezek egytől egyig klisék, dugig tömve saját dédelgetett, szánalmas kis tabuikkal." A Dead Kennedys egész munkásságának az volt a lényege, hogy megpróbáltak függetlenek maradni minden manipulációtól, s dalaikkal igyekeztek felnyitni az emberek szemét - lett légyen az a fogyasztói társadalom, a vallási szekták, a környezetszennyezés vagy éppen a CIA üzelmei -, s mindezt iróniával, demagógia és papolás nélkül. Zenéjük vad, indulatos, de friss, izgalmas és intelligens. Munkásságuk kiállta az idő próbáját. 1986-os feloszlásáig hat albumot jelentettek meg, melyből három méltán kiérdemli a mestermű címkét. Hát ez volt a Dead Kennedys, s ennek volt a szimbóluma Jello Biafra. Aztán eljöttek a kilencvenes évek, majd a végtelenül üres és cinikus ezredforduló. Addigra már megszoktuk, hogy az Exploited meg a hasonszőrű lumpen-punk csapatok idióta kis tinédzserek fogyasztási cikkeivé csökevényesedtek. Nem érdekes. Az első komoly pofon akkor jött, amikor a Clash egyik dalából farmernadrágot reklámozó szignált fabrikáltak. Beletörődtünk. Aztán a punk egyik művészi csúcspontját jelentő The Stranglers Peaches című örökzöldjét az Adidas használta fel saját céljaira. Az ember összeszorította a fogát. Majd jött a hír, hogy valamelyik multinacionális cég szemet vetett a Dead Kennedys Holiday in Cambodia (Kambodzsai vakáció) című legendás dalára. - Jaj, csak ezt ne! - sikoltott fel az ember, majd görcsös gyomorrándulások közepette figyelte az eseményeket. Biafra azonban beintett. Azt mondta, hogy nem. Jó érzés volt tudni, hogy legalább egyvalaki akadt, aki hű tudott maradni az eredeti elvekhez. Épp ezért volt hideg zuhany, amikor hallottuk, hogy a csapat többi tagja bíróság elé citálta Biafrát, amiért elütötte őket egy jó adag bevételtől. Biafra hosszú és megalázó hercehurcák után elvesztette a pert, a zenekar pedig újjáalakult nélküle, s most itt van, itt lesz a Petőfi Csarnokban 2003. március 4-én. A számokat jól fogják majd eljátszani? Hát persze, hogy jól. A dalok minőségiek? Naná, a dalok zseniálisak. Csak hát pont a lényeg, a lényeg az, ami hiányozni fog. Persze nincs mit csodálkozni, hisz olyan korban élünk, melyben az 1983-ban államellenes izgatásért elítélt és Kádár börtöneit megjárt szegedi CPg is összeállt, hogy szánalmas kis hakniturnékat bonyolítson le az egészből semmit nem értő éretlen kamaszok számára. Hogy is énekelte a QSS együttes még anno, a nyolcvanas évek közepén? "Nem maradt ránk semmi, csak ehetetlen moslék / Pofánkat kitömni, elő-rágott eszmék. / Nem marad majd semmi utánunk e szarból, / S mindegyikünk tudta, hogy a szarért harcol." Pozsonyi Ádám Végkiárusítás Egy tiszta tekintet. Erre vágyom, amikor a pesti aszfaltot rovom és mohón fürkészem a véreim arcát. Ehelyett plakátok rántják magukhoz a szemem: öles betűkkel ordítja az egyik: Dead Kennedys-koncert! Egy másikon a végkiárusítás felirat díszeleg. A hirdetőoszlopon a sors keze kissé elcsúsztatta a posztereket: pont az akciós hirdetmény alá került a világ leghíresebb és legnépszerűbb punkbandájának neve. Az égnek van humorérzéke. Ami eddig lent volt, most fent van. Nincsenek véletlenek. Az sem volt véletlen, hogy a kaliforniai Dead Kennedys szinte azonnal befutott. Lehetetlen elfutni e mágikusan eredeti név elöl. A Halott Kennedyek névvel kicsit megfricskázták a két hajdani szexbolond politikus ájult tisztelőit. Jó a humorérzékük. Az írek pedig vágják a tréfát: egyik legodaadóbb rajongójuk éppen egy Kennedy-dédunoka. A Jello Biafra énekes-vezér által létrehozott punkkvartett Anglián keresztül tört be a nemzetközi köztudatba. S nemcsak azért, mert senki se próféta a saját hazájában, hanem mert London a zenei világ Jeruzsáleme. Való, hogy az álmoskás pogózásban (a la Sex Pistols) ellazult briteket valósággal sokkolta, amikor meglátták, hogy Jello Biafra hogyan képzeli el az előadó és a közönség közötti távolság áthidalását. Hát úgy, hogy a buli elején fejest ugrik hívei közé és a koncertet zömmel ott énekli végig. Nem kell félni a néptől. Nem bánt az, csak megkóstol. S követi a héroszt. Szabadság van. Kedvenc koncertvideós jelenetem az, amikor egy fellelkesült hős a színpadra kecmeregve, Biafra fején át bakot ugrik a haverok közé. El tudják ezt képzelni egy Elvis-koncerten? Bár én mindent el tudok, még azt is, hogy a drága Lendvai Ildikó úgy próbálja a magyar punkvoksokat begyűjteni, hogy D-209-es kopasz buksiján bemutatja e gyakorlatot a parlamentben. Csak el ne szakadjon a szép ruha. A punkzene szabad szelleméből következő csínytevések mellett más baj is volt Jellóval. Ez az ember született szónok. Ha más korba születik, utcára viszi a népet. Megőrültek érte mindenhol. A béketábortól Washingtonig. Mert minden mondatával gyújtóst hajigált a lelkekbe. Amerre járt, fölébredtek az emberek. Nem csoda: sohasem hazudott, sohasem érdekelte a pénz és mindig a lényegről beszélt. Biafra a punkra jellemző kendőzetlen szókimondással mindig az elnyomottak oldalára állt. A kisebbségek védelme és egyéb izgalmas programok mellett az egész érdekelte. Kinek áll érdekében, hogy Éden helyett Belzebub kaftános sátrában tipródjunk és elfelejtsük: Isten lakozik bennünk! Mások is felfigyeltek erre a két lábon járó fáklyára: az energiától duzzadó kezdeti megaslágerek (California Über Alles, Holiday In Cambodia) után a multik üstöllést millió dolláros lemezszerződéssel igyekeztek megvesztegetni: Jello közölte, hogy oké, csak egy órát kérek cserében a CNN-en élőben. Mindent, csak azt nem. Tömjénfüst. A Kennedys végig független lemezkiadókkal dolgozott, s így a hétszámjegyű albumeladásokból befolyó combos összeg nem potrohos pénzemberek bukszáját vastagította, hanem visszaáramlott a mozgalomba: új tehetségek százait lehetett belőle útnak indítani, melyek egyébként az árnyékban maradtak volna. Ez különösen Amerikában bizonyult forradalmi tettnek, ahol a független punklemezkiadás mindig is felért egy voodoo-varázslattal. Angliában a felkelés vezetőit kilóra megvették. A Sex Pistols elbohóckodta a lehetőségeit, a baloldaliság szimbólumává álszenteskedett Clash zenekar pedig aláírt a CBS-nek. Ettől kezdve körülbelül annyira voltak hitelesek, mint kései utóduk, a Rage vs. Machine. A gazdag ember asztala mellől vakkantgatták a lázadó szavakat a hidegben vacogó rajongóknak. A Kennedys ellenben lángolt s lebontotta az elavult zenei struktúrát. Házi kiadójuknál napjainkig közel háromszáz kiadványt tettek közzé. A megszállott bakelitlemez-gyűjtő Biafra (30 ezer feketelemezzel rendelkezik. Gyenge.) kapcsolatai révén szinte minden különleges együttesről tud. Perutól Magyarországig. Hajszál híján kiadta Amerikában a Nagy Feró-féle Bikini eszelős Hova lett? című LP-jét ("minden idők egyik legjobb punklemeze", nyilatkozta egy helyütt) , de az ávós leszármazott apparatcsikok a Hungarotonnál gondoskodtak arról, hogy a világ erről a magyar csodáról se szerezzen tudomást. Csak a Szeretlek című hangdöfést sikerült rápréselnie a World Class Punk című legendás válogatásra (ROIR, New York). A kereszténység előtti igazi magyar szellemi világ feltámasztásán iparkodó Vágtázó Halottkémek jobban járt: a Halál móresre tanítása című lenyűgöző első albumukat Biafra személyesen, saját kiadójánál jelentette meg Amerikában és tizenkét európai országban. Biafrával mindig történik valami. Kézfogóját temetőben tartotta, Líbiába ment nászútra. Polgármesterjelöltként is megmérette magát San Franciscóban: negyedik lett. Programjának legüdébb pontja szerint törvénybe iktatná, hogy a képviselőknek bohócruhát kell ölteniük. Nem kell a képviselőknek a nevetségessé váláshoz bohócruha, Jello barátom. Jól tudjuk mi ezt, ha körbenézünk a hunok földjén. 1985-ben bealkonyult a Kennedysnek. Egy főügyésznek álcázott túlbuzgó Los Angeles-i erénycsősz vádat emelt ellenük kiváló, az amerikai fogyasztói társadalmat ízekre szedő Frankenchrist című albumuk kapcsán. Bár az obszcenitás vádja viszonylag hamar megdőlt, a sajátos USA-beli jogi szabályozásból következően (minden perköltséget az alperes, tehát a beperelt köteles fedezni) kiadójuk hajszál híján becsődölt. Ami még nagyobb baj: a per során kiéleződtek a különbségek a megvesztegethetetlen Jello és zenésztársai között és így a Dead Kennedys 1986-ban szétesett. Sovány vigasz, hogy azóta a jogászgéniusz nyilvánosan bocsánatot kért és mindenkit felszólított a pacifista, tiszta életet propagáló Jello támogatására. Itt a történet véget is érhetett volna, de 1998-ban felbukkant a LevisÂ’ farmercég, hogy megvenné a Holiday In Cambodia zenéjét egy reklámfilmhez. (A DK egyik himnusza.) Jello, híven a punkethoszhoz, természetesen orrot mutatott nekik: hogyan hagyhatná, hogy más harapja le az aranygyapjút? Zenésztársai (Ray gitáros, Klaus basszista és a rövid ideig a Red Hot Chiliben is dobverekedő Peligro) viszont szívesen összemelegedtek volna a zöldhasú aranyvitézekkel és beperelték társukat. A fáma szerint százezer dollárt ért a becsületük. Vélhetőleg a fentebb említett Clash zenekar példája lebegett előttük, a tavaly decemberben elhalálozott Joe Strummer ugyanis zokszó nélkül eladta a Should I Stay Or I Should I Go dallamát a fenti multinak Â’91-ben. Biafra nem Strummer. A pert elvesztette. Ágy hajdani társai most Dead Kennedys néven, a Dr. Know nevű hardcore horda higanymozgású énekesével, Brandon Cruzzal járják a világot és tömik a bendőt. Ezzel a Dead Kennedysnek nevezett erkölcsi hullasereggel találkozhatott az, aki március 4-én ellátogatott a Petőfi Csarnokba. Jól szórakoztatok, fiúk? Halottak napján nem bálozunk. Majd megtanuljátok. Lófő Lévai Tamás