1. Elfogy a világ
2. Társadalmi remekmû
3. Zsíros hajú kultúra
4. Élettelen
5. Történelmi szemétkosár
6. Kocsmába vezet
7. Buszmegálló
8. Orwell disznói
9. Világváros
10. Világosítsd föl /Agydaganat/
11. Médiaterror
12. Pacalhimnusz
13. Buszmegálló - töröküléses változat

Elfogy a világ

Beborul az ég, a padra esõ hull,
Az elsõ cseppek a fejedet érik.
Mindenki ázva visszavonul,
Elfogy a világ, kilóra mérik.

Nem keresel értelmet,
Üres benned minden,
Leírhatatlan gyötrelmet érzel.
Ahhoz sincs erõd,
Hogy odébb állj innen,
Megalázott vadként, megsebezve vérzel.

Elfogy a világ, te sírva fakadsz,
Az elsõ cseppek az arcodat érik.
Mindenki elment, ázottan maradsz,
Elfogy a világ, kilóra mérik…

Társadalmi remekmû

Ezt az arcot én már láttam,
Tekintete fájdalmas volt.
Vérzõ fejjel feküdt a lépcsõn,
Alatta csorgó vizeletfolt.

Mint morbid festõ alkotása, rémisztõ a kép,
Szemet bántó alkotás, de valahol mégis szép.
Mert társadalmi alkotás ez, nem adhatjuk zálogba,
Rút, de mégis csapatmunka, együtt kentük vászonra.

És az arcot újra látom,
A parkolóban ácsorog,
Kezében egy darab kenyér,
Bûzös nyála rácsorog.

Mint morbid festõ alkotása, rémisztõ a kép,
Szemet bántó alkotás, de valahol mégis szép.
Mert társadalmi alkotás ez, nem adhatjuk zálogba,
Rút, de mégis csapatmunka, együtt kentük vászonra.

Zsíros hajú kultúra

Fellökött egy suttyó rocker, azt sem mondta bocsánat,
A Metal Hammer lapjaival törlöm szaros picsámat.
Végbelem már beszûkült a nevetséges szavaktól,
Áttapadt rá a festék a "Súgd meg nekünk" rovatról.

Lerobbantott szervezetem tartalma egy tál sólet,
Szarcsimbókos fertájamon szellõztetem belsõmet.
Rettenetes farom alá Metal Hammer-t terítek,
Kéjnyögések közepette lapotokra ürítek.

Beköszönt a dermesztõ tél, nem jut szén a lapátra,
Három tonna Metal Hammer kerül hát a kazánba.
Égésterméketek bûze marja érzékeny orrom,
Gyalázatos hamvaitok csatornába beszórom!

A Metal Hammer ócska szennylap,
Zsíros hajú kultúra.
Szász Marci is beleolvas,
Huszat csökken IQ-ja!

Élettelen

Szemgödrödbe túrhatsz. Rádvirradt az új nap.
Ma sem vár rád semmi. Nem is látod újnak.
Orrba vág a hajnal embertelen bûze,
Jövõdért az alkarod ma sem tartod tûzbe.

Neoncsövek izzásától vörössé vált két szemed,
Évtizednyi verejtékben elúszott az életed.
Könnyben úszó ásítások, kialvatlan hajnalok,
Gépek monoton zajában rég elveszett sóhajok.

Étel szagú ajtód elõtt átlagélet dorbézol,
Öklendezve köhécselsz a beléd tömött mosléktól.
Szánalmas könnyeidbe belefulladsz maholnap,
Élettelen, göthös tested komposztálják a holtak.

Történelmi szemétkosár

Kotorássz a történelem szemétkosarában,
Markolászd a lerágott csontot!
Alkalmazd õket húsként a mában,
Szavakkal fess köré illatos combot!

Éhenkórász, kóbor ebek
Nem találják helyüket,
Nem létezõ hús illata
Csavarja el fejüket.

Érdektelen jelenetben
Statisztaként szerepelnek,
Indulókat dalolászva
Mészárszékre menetelnek.

Kocsmába vezet

Szürke napjaid minden perce
Sóvárgás egy más életért.
Gyakran csalódsz abban,
Kire támaszkodnál, ha sérelem ért.

Kopott házak mocskos falán
Hányadékként szárad a múlt,
Reménykedsz, hogy jobb lesz talán,
De mégis kocsmába vezet az út.

Közhelyekkel telik a napló,
Koldus kezében csörög az apró.
A hó végétõl sem vársz semmit,
A fröccsös pohár mindent elvitt.

Görcsös kezed pénzért kutat,
Boros kancsó utat mutat.
Újra a füstben baszni a rezet,
Minden út kocsmába vezet...

Buszmegálló

A buszmegálló mocskos és hideg,
Álmosan vársz ott, nem tudod, minek.
Naplódba minden nap ugyanazt írhatod,
Elviselt sorsod okát nem firtatod.

Elszívsz egy cigit, mert mások is szívják,
Bírod a hideget, mások is bírják.
Tûröd a szagot és tûröd a sarat,
Rút lelki hegeken lazul a varrat.

Iszol egy kávét, mások is isznak,
Bízol a sikerben, mások is bíznak.
Ásító sofõr az ajtókat nyitja,
Szívod a nagy faszt, mindenki szívja...

Orwell Disznói

Demonstráló melegekre teherautó tolat,
Sínhez láncolt aktivistán átgázolt a vonat.
Repedt sarkú feminista útszélen strihhel,
Tökön rúgott anarchistát rohamrendõr visz el.

Orwell disznói disznósajtba darálva !

Világváros

A megpecsételt paplan szélén májfoltos a kéz,
A kórház mocskos ablaka egy gyártelepre néz.
A kipaterolt tetem után emlék nem marad,
Csak telerakott ágytálban az utolsó adag.

Egy kis faház története gyorsan véget ért,
Buldózerrel oltották ki békés életét.
Fejfa helyett plasztikvályú emelkedik sírján,
Képmutató épület a nyomortanya síkján.

Metró, Flaszter, Fedél Nélkül.
A Világváros nekünk épül.

És egyre egysíkúbb a táj:
Jobbra a templom, balra a kupleráj.
A kirakatok csábos fénye fétiseszközt biztosít,
A csillogóra festett mocsok mindenünket elborít...

Világosítsd föl /Agydaganat/

Világosítsd föl gyermeked
A haramiák emberek
A boszorkák, kofák, kasok
Csahos kutyák, nem farkasok
Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek
De mind, mind pénzre vált reményt
Ki szenet árul, ki szerelmet
Ki pedig ilyen költeményt

És vigasztald meg, ha vigasz
A gyermeknek, hogy így igaz
Talán dünnyögj egy új mesét
Fasiszta kommunizmusét
Mert rend kell a világba
És a rend arra való
Hogy ne legyen a gyerek hiába
És ne legyen szabad, ami jó

S ha fölnéz rád a gyerek
Mosolyog rád, vagy pityereg
Ne dõlj be neki, el ne hidd
Hogy elkábítják elveid
Nézz a furfangos csecsemõre
Bömböl, hogy szánassa magát
De míg mosolyog az emlõre
Növeszti körmét és fogát

***József Attila : Világosítsd föl (1936.):

Médiaterror

Beizzik a képcsõ, csalogat a fénye,
Kielégülni készül a fogyasztó igénye.
Tányérunkban fekália, magunk elé letesszük,
Nem kell erõszakos tömés, magunktól is megesszük.

Saját gondolatunk már egy fikarcnyi sem maradt,
Leépültünk szellemileg egy-két óra alatt.
Néhány kanálmerítés és elfogy a szarhalom,
Ha szép színes a csomagolás, nem számít a tartalom.

Reklámtáblák dzsungelében elveinket papoljuk,
Közös ólakba terelve egymás bûzét szagoljuk.
Mások által frissen gyártott igényekhez jutunk,
"Szabadságunk" láncaitól mozdulni sem tudunk.

Nincs szükségünk semmi másra,
Médiaterror gombnyomásra !

Pacalhimnusz

A minap egy reggelen korgó gyomorral arra ébredtem,
hogy unalmassá vált számomra
az egészséges és humánus ételek fertelmes bûze.
Elég a szójából!
Elég a korpából!
Elég a szójából!
Elég a korpából!
Van elég a hajamban!!!

Disznósajt!
Velõs pacal!
Véres hurka
Pörköltszafttal!

A szavaimat tett követte. Lépteim a Vásárcsarnokba vezettek.
A Kálvin tér felé!
A Kálvin tér felé!
A Kálvin tér felé!
Imréhez a hét ujjú henteshez
Ki véres kézzel fogott velem kezet
És azonnal kiszolgált!
A legzsírosabb cupákokkal!
A LEGZSÍROSABB CUPÁKOKKAL!

Disznósajt!
Velõs pacal!
Véres hurka
Pörköltszafttal!

Kezemben tepakolt nejlonszatyrommal elköszöntem Imrétõl.
A zöldségesnél félrelöktem pár elvetemült vegetariánust
és a kijárat felé igyekeztem.
Utamat egy megtermett bernáthegyi állta el
Nosztalgikus szívvel kívántam meg a húsát!

Kamránkban a láncfûrész már bõszen sikoltozik,
Cimborám, a Böllér lázasan dolgozik.
Lemészárolt ebtetemek vonszolva a karámba,
Bõrkék, fejrészek és porcok disznósajtba darálva.
Terrierek nyüszítése tölti be a teret,
Kutyahússal tömik meg a jól kimosott belet.
Elégedett mosolyommal nyugtázom a napot,
Zsírban tocsogó torunkra meghívok egy papot.
A merev részeg cimborák az asztalnál züllenek,
A legnemesebb tenyésztõk a jegenyén csüngenek.